
Hirtelen egy autó hangjára lettem figyelmes, és lassan láttam is egy szürke audit, ahogy kanyarodik be az utcánkba, majd egyenesen a házunk előtt áll meg. Nyílt az ajtó, én meg még mindig remegő testrészekkel álltam, de már a kapu előtt. Az ajtóból Alejandro jött ki, én meg ösztönösen elsírtam magam és odarohantam hozzá, majd átöleltem. Egy ideig nem engedtem el, ezért ő lépett, és felemelt, majd visszahelyezett a talajra.
-Te évről-évre szebb vagy!-közölte velem, majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Te meg még mindig nem hasonlítasz egy spanyolra!-röhögtem el magam.
-Mivel még mindig nem spanyolok a szüleim, csak apukám félig.-mosolygott, majd hátra tolta a fülem mögé a hajam.-Hiányoztál!-súgta bele a fülembe.
-Te is nekem!-kezdtem el újra szorongatni, majd elindult a szám az övé felé, és majdnem csók lett belőle, de pont akkor jöttek ki a szüleim.
-Te még élsz?-kérdezte apukám Altól 'viccesen'.
-Nem.-rázta a fejét röhögve a srác.
-Nem akartok bejönni?-jött ki az ajtón anya is.
-De!-vágtam rá, egy hatalmas vigyorral a fejemen, majd bementünk.
Egy ideig dermedt csöndben bámultuk egymást az asztalnál, és ettük anyukám főztjét, majd mikor végeztünk felmentem Allal a szobámba. Elmondtam neki, hogy milyen fantasztikus dolog történt velem meg ilyenek, majd csók,csók puszi, puszi, ölelés és haza ment a szüleihez, én meg felhívtam Angelt, hogy induljunk a meccsre. Ez volt a második meccsem, de most már a focisták bejáratán mehettem be. Angelita csak eldobott, mert neki randija lesz, szóval most is egyedül nézem de nem baj, mert két barátom még játszik is a meccsen. Bementem a bejáraton, és Messi már is egy nagy öleléssel fogadott engem.
-Cuki!-mondta örvendve.
-Szia Leo!-köszöntem.
-Messi, vár az edző.-mondta Neymar Messinek, majd mikor Lionel elment, odajött hozzám, és átölelt.
-Szia édes!-hajolt oda hozzám, hogy megcsókoljon.
-Te meg mit művelsz? Van pasim!-förmedtem rá.
-Nekem meg focilabdám.
-Mi bajod?
-Azt hittem olyan dolgokról beszélünk, amik feleslegesek.-mondta majd megint oda jött, hogy megcsókoljon, de megint eltaszítottam magamtól.
-Egy, nem érzek irántad semmi mást, mint barát, kettő, ma jött haza a fiúm..-mondtam, mire elröhögte magát.
-Egy megérett a megy, kettő csipkebokorvessző, három én leszek a párod!-mondta, mire elröhögtem magam, és megöklöztem a vállát.
-Álmodozzál nyugodtan!-nevettem tovább, majd beljebb mentem, és köszöntem a többi focistának is, akik furcsán néztek rám, majd jött Messi, és kimagyarázott engem, mielőtt az egyik rám hívta volna az őröket, de megúsztam. Lassacskán elkezdődött a meccs, én meg kukucskáltam, ahogy játszanak. Fél időben már 7-0-ra vezettek, majd nagy ordibálással jöttek be, arra a 10 percre, hogy lehűtsék magukat.
-Ilyen nagy különbségre még sohasem vertük meg a Realt! Te vagy a kabalánk cuki!-jött oda Leo hozzám, vígan.
-Na persze!-mondtam neki egy kicsit cinikusan, majd átöleltem.
-Szia Lola!-köszönt Neymar is,majd egy puszit nyomott az arcomra.-Mázlista egy lány vagy!-folytatta.
-Mert, miért is? Amúgy tudom.
-Mert a világ leghelyesebb focistája vágyik a csókodra.
-Tényleg? James Rodriguez az én csókomra vár? Hol van?
-Oh már, miért vagy ilyen szegénnyel?-kérdezte Messi, mire mindketten elröhögtük magunkat, majd elindultak visszafelé a meccsre. Már lassan 10-0-ra vezettek. Nagyon durva volt.

-TEGYETEK LE!-ordítottam.
-Jaj, most mi a baj?-nézett rám Neymar, mikor végre letettek.
-Izzadtak vagytok.-mondtam, majd elsimítottam a hajam a szememből.
-Ó srácok. Valaki szeretne egy nagy ölelést!-folytatta a srác, majd valamennyien odajöttek hozzám, és az izzadt testükkel ölelgetni kezdtek.
-Hagyjátok abba!-sopánkodtam.
-De még csak most kezdtük el, cuki!-szorongatott Messi.
De, de én...-terveltem ki valamit.-klausztrofóbiás vagyok!-hisztiztem, majd egyszerre elengedett mindenki.
-Köszönöm!-poroltam le a ruhám, bár nem tudom miért.-most valaki adna valami ruhát, mert ez tiszta izzadt lett!
-Tessék!-dobott ide Neymar egy pólót.-Ez a brazíl mezem, és fogalmam sincs, hogy került ide, de ezt nyugodtan felveheted!-mondta.
-Ó köszi!-hálálkodtam, majd elmentem a mosdóba, és átvettem a felsőmet. Öltözés közben a telefonom elkezdett pittyogni. Angel volt az, aki egy üzenetet küldött.
Kimentem a mosdóból a mezben, majd egyenesen a srácokhoz mentem.
-Valamelyikőtök haza tudna dobni?-kérdeztem.
-Persze, haza viszlek.-felelte Neymar.
-Okés. Majd mondom az utat.
Kimentünk, és megkerestük a kocsiját, ami egy fehér Audi R8 Spyder volt, én hülye meg tátva maradt szájjal álltam a kocsi előtt.
-Nem ülsz be?-kérdezte a srác, majd kinyitotta nekem az ajtót.
-Öhh, de.-túrtam bele a hajamba, majd leültem az anyós ülsére. Még a mai napig nem tudom, miért anyós ülésnek hívják.
Csendben ültünk a kocsiban. Csak a navigációm hallatszott, de se rádió se beszélgetés, csak néma csönd.
-Ez a mi házunk.-jutottam vég szóra.
-Oks, szia!-köszönt el tőlem.
-BASSZUS!-kiáltottam fel
-Mi az?
-Ebben nem mehetek be!-mutattam a sárga mezre.
-Szállj ki a kocsiból.
-Mi?
-Csak szállj ki!-erősködött tovább.
-Okééé!-tettem magasba a kezem, majd kiszálltam a járműből, és ő is, majd felkapott és az ajtó elé vitt.
-Mit csinálsz? Engedj el!-ordibáltam majd letett és bekopogott.
-Te meg mi a Szent Habakukkot csinálsz?-kérdeztem idegesen, mire apukám kinyitotta az ajtót.
-Szia drágám!-adott egy puszit, majd a mellettem álló Neymarra nézett.-Szia Neymar.
-Jó napot uram! Haza dobtam a lányát, ha nem baj, és kölcsön adtam neki a mezem, mert koszos lett a pólója.
-Rendben, és ti honnan ismeritek egymást?
-Öhh. Hosszú!-nevettem kínosan, majd bevezettem apámat a házba, és elköszöntem Neymártól. Fúúúú.
-Megmagyarázod, vagy nem rám tartozik?-kérdezte apa olyan 'kamasz lányok...' tekintettel.
-Semmi különös, csak még a meccsen találkoztam vele és Messivel, meg ilyenek....-mondtam, majd válasz előtt fölrohantam a szobámba.
Nagyon jó és vicces!!!Várom a kövit!!
VálaszTörlésköszi ^^
TörlésPont tegnap gondoltam rá, hogy Messi amúgy nem is Messi, hanem Lio... :D
VálaszTörlésAmúgy jó lett, csak nem értem Lola apukája reakcióját. Ha az én apám Neymarnak nyitna ajtót... akkor nem ismerné fel. Viszont anyum biztos le lenne döbbenve... :D
Te szereted James Rodriguezt? Mindenki szereti körülöttem, csak egyedül nekem nagyon antipatikus... :D
Ui.: Bocsi a sok ...-ért. :D
Uui.: Neymar és Messi nevét hibásnak jelzi, a bunkó kolumbiaiét bezzeg elfogadja...
XDDD James. hát. nem nagyon szeretem. viszont helyes :D de a játéka..hát nem tudom... :'DD
TörlésKÖVIIIIT :3
VálaszTörlésokiii ^^
TörlésNadzson jó lett, remélem hamarosan következő rész is fent lesz:D
VálaszTörlésÁ, Rodriguez neve is felbukkant ;D
szereted Jamest? *--* muha :3 am köszii :)
TörlésBírom a humorodat, ügyes vagy^^
VálaszTörlésköszi :))
TörlésEz is tök jó!! Most találtam rá a blogodra, és nagyon tetszik:) Birom ahogy fogalmazol^^ KÖVIIIIT:D
VálaszTörlésKöszi :) okéé ma kerül ki :)
TörlésNEYMAR!! LEOO! :3 Szeretlek te csodamano*.*<3
VálaszTörlés